Tizennégy társulat tizenkilenc előadásával várja a közönséget a VI. Pécsi Családi Színházi Fesztivál május 26. és június 3. között. A fesztivál immár második alkalommal a teátrum új bemutatójával kezdődik, ami idén nem más, mint Rossini Hamupipőke című vígoperája.

Az eseményre két határon túli színház érkezik: a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Beregszászról Az ördög három aranyhajszála című darabot hozza el, a nagyváradi Szigligeti Színház pedig Lázár Ervin klasszikusával a Szegény Dzsoni és Árnika című mesével érkezik.  

Idén a vidéki színházak vannak túlsúlyban, újdonság a fesztiválon a dunaújvárosi Bartók Színház és a tatabányai Jászai Mari Színház szereplése, viszont a kecskeméti, a szegedi és a zalaegerszegi színházak szinte minden évben itt vannak.

Nehéz bármelyik produkciót kiemelni a sorból, de tapasztalataink szerint a zenés nagyprodukciók iránt lesz a legnagyobb az érdeklődés.

A dunaújvárosi társulat ilyennel érkezik. Arany János egyik leghíresebb művéből, a Toldiból a Ghymes együttes alapítója, Szarka Gyula írt musicalkölteményt.

A kecskemétiek idén a Kőműves Kelemen című rockballadát, Szörényi Levente és Bródy János szerzeményét hozzák el. A sok vidéki mellett két fővárosi társulat is részt vesz a fesztiválon: a József Attila Színház a Légy jó mindhalálig című musicalt mutatja be, amelyet a várható nagy érdeklődésre tekintettel kétszer is műsorra tűznek június 2-án, a Dramatic Art Produkciós iroda pedig A kis herceg című művet mutatja be, Ujlaki Dénes szereplésével. 

A PNSZ három előadást mutat be a fesztiválon, köztük egy teljesen újat, Rossini Hamupipőke című művét, amelyet majd a jövő évad műsorán láthatnak a gyerekek. Műsorra tűzik még a teátrum legnépszerűbb darabjait A padlás és A muzsika hangja című musicaleket.

Rázga Miklós elmondta, hogy a hatodik alkalommal megrendezendő fesztivált folyamatos nézőszám-emelkedés jellemzi, az előadások látogatottsága évről évre meghaladja a 100%-ot, ami úgy lehetséges, hogy pótszékeket is igénybe vesznek a nézők.

A VI. Pécsi Családi Színházi Fesztivál létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

Fotó: A muzsika hangja – Pécsi Nemzeti Színház