"ANCA MINDIG KIMOZDÍT A KONFORTZÓNÁMBÓL"

A nagyváradi Szigligeti Színházban Anca Bradu rendezte Brecht egyik legtöbbet játszott klasszikusát, A kaukázusi krétakört. A versenyprogramba került előadásról az Acdak bírót alakító Kardos M. Róbertet kérdeztük.

Milyen volt ismét együtt dolgozni Anca Braduval?

Nekem A kaukázusi krétakör már az ötödik közös munkám Anca Braduval a Kasimir és Karoline (Szigligeti Társulat, 2008/2009), a Kávéház (Szigligeti Társulat, 2009/2010), az Antigoné (Csokonai Színház, 2013/2014) és A mi osztályunk (Szigligeti Társulat, 2014/2015)  után. Nagyon szeretek vele dolgozni, mert nagyon jó pedagógus, színészvezető, kiváló szakember, aki a román rendezői iskola nagyjai közé sorolható, olyanokkal együtt, mint Tompa Gábor, Victor Ioan Frunză, Vlad Mugur vagy Andrei Şerban. Vele mindig kihívás a munka, mert ő nem „mintha”-színházat csinál, hanem komoly, elgondolkodtató, érzékeny előadásokat hoz létre, expresszionista színházi világa van.

Az, hogy ilyen sokat dolgoztak már együtt, könnyebbséget jelentett a próbafolyamatnál?

Számomra a A kaukázusi krétakör nem volt egyszerű munka, hiszen az elején a prológusban vagyok benne, legközelebb pedig két óra múltán kerülök ismét sorra. Nehéz, hogy ne punnyadjak, ne tunyuljak el közben. Arról nem is beszélve, hogy keveset tudtam próbálni, mert mindig időszűkében voltunk (a Nagyváradi Állami Színház épületén két intézmény, a Szigligeti Színház és a román Regina Maria Színház osztozkodik – szerk. megj.), ugyanakkor van két-három nagyon nehéz jelenet, amellyel értelemszerűen többet foglalkoztunk. Már jól megtanultam a szöveget, és mindig ugrásra készen álltam, közben azon rágódtam, hogyan leszek kész az Acdak figurájával.

Anca Bradu rendezői világa  mennyire mozdítja ki Önt a színészi komfortzónájából?

Anca mindig kimozdít a komfortzónámból, mert ő mindig a tökéletességre törekszik. Nála nem lehet lazsálni, folyamatosan készen kell állnia mindenkinek. Nagyon profi, jó szakember, ráadásul nagyon jól ismeri a brechti világot: korábban A szecsuáni jólélek című nagysikerű előadást rendezte Nagyszebenben, ott is, és nálunk is különös hangsúlyt fektetett az elidegenítő hatásmechanizmusok színre vitelére.

Mi volt a legfontosabb instrukció, amit Acdak figurájával kapcsolatosan adott Önnek a rendező?

A szerepformálásnál arra törekedtünk, hogy Acdak, a közemberből lett bíró minél emberibb legyen. A hatalom mindenkit elvakít, de végül ő maga is rájön, hogy jobb elvonulni ebből a világból, mert ez nem az ő világa. Ráébred, hogy teljesen fölöslegesen bíráskodott, nem változott semmi, minden megy tovább a maga útján.

Brechtnél a mese mindig  találkozik a valósággal – mit gondol, ezek a figurák mennyire valóságosak? Találkozhatunk hasonló alakokkal?

Gyönyörűséges az, ahogyan a szolgálólány, Gruse, gondozásába veszi a kormányzó gyermekét, és úgy neveli, mintha a sajátja volna. Megható és nagyon is emberi történet ez az anyaságról, amely tanulság egy olyan országban, ahol évente 3-4 ezer gyermek kerül állami gondozásba, és több tízezerre tehető azok száma, akiknek szüleik külföldön vállalnak munkát. De Acdak figurája is nagyon valóságos. Megmenti a nagyherceget, szópárbajozik a Kisrókával, bírónak nevezi ki a csőcselék, bíráskodik, harcol önmagával, a Jóistennel, majd a gyermeket Grusénak ítéli, de közben linkeskedik, iszik, egy bohóc. A téma is nagyon érzékeny, és sajnos kifejezetten aktuális, reflektál a mára, amikor emberek milliói válnak földönfutóvá a háború miatt, közben pedig Acdak-figurák ezrei, korrupt vezetők irányítják az országot.

Önhöz személy szerint mennyire áll közel Brecht?

Hozzám nagyon közel áll Brecht, a főiskolán, Marosvásárhelyen 1994-ben játszottam Tigris Brownt, majd 1996-ban a kolozsvári színházban Smith-et – mindkettő a Koldusoperában, 2003-ban pedig Nagyváradon a Kurázsi mamában az egyik katona voltam. Brecht nagyszerű szerző, aki mély emberi problémákkal foglalkozik, nem véletlen, hogy a közönség is nagyon szereti ezt az előadást.

Fotók: Mohácsi László Árpád