MÓRICZ ZSIGMOND: KIVILÁGOS KIVIRRADTIG

István-nap két részben - A Miskolci Nemzeti Színház előadása

A Kivilágos kivirradtig Móricz munkái között is mestermű. A XIX. század utolsó éveinek egyik István-estéjén elevenedik meg előttünk. Parányi emberek mozognak, bolhák, homokszemek a nagy magyar Alföldön. Fecsegő, sokbeszédű, de munkára, tervekre már képtelen dzsentri-világ, amely végérvényes bukása előtt ellágyultan, anekdotázva vigasztalja önmagát. Mert minden álom összetörik ezen az éjszakán: az adósságban fuldokló házigazda állását veszti, miközben mozgékonyabb gazdálkodásra, pénzre vágyó új emberek törnek be a mozdulatlanságba merevedett magyar alföld grófi birtokaira. A fiatal gróf szerelmében reménykedő legkisebb leány is kénytelen beérni a falu „zsidajával”. Ezeknek a szétmálló életeknek, kilátástalan sorsoknak, a boros kedélyeskedésbe, az ősi magyar életkedvbe, sok-sok nevetésbe fojtott szorongásoknak értő-ostorozó rajza ez a mű.

Rendező

Rusznyák Gábor
Született: 1973. március 17.



Fotó: Gálos Mihály Samu

Rendező, színész, zenész, egyetemi adjunktus.

Tanulmányai:
1994 – Körösi Csoma Sándor Főiskola, tanító
1995 – „Regionális Színházművészetért” Alapítványi Főiskola, színész
2000 – Színház- és Filmművészeti Egyetem, rendező

Színházak:
2000-2001 Vígszínház
2002-2003 Kolozsvári Állami Magyar Színház
2003-2009 Csiky Gergely Színház, Kaposvár

A Kaposvári Egyetem adjunktusa.

Díjak:
2004 – Szegedi Alternatív Színházi Szemle, legjobb rendező (Bozgorok)
2004 – Színikritikusok díja, független, Bozgorok, Honvéd Együttes

 

SZÍNLAP

Doby István:  GÁSPÁR TIBOR Jászai-díjas
Dobyné Ágnes, a felesége: NÁDASY ERIKA
Annus, a leányuk: CZAKÓ JULIANNA 
Pogány Imre, Annus kérője: BODOKY MÁRK
Frici, Dobyék nagyobbik leánya: SZIRBIK BERNADETT
Jegyző, Frici férje:  HARSÁNYI ATTILA
Szalay Péter:  FANDL FERENC
Szalayné Irma: SERES ILDIKÓ Jászai-díjas
Shöller Karcsi: LAJOS ANDRÁS
Doby Péter, Dobyék fia: SIMON ZOLTÁN
Péchy Lajos, orvos:  SZATMÁRI GYÖRGY
Malvin, Dobyné testvére: MÁHR ÁGI Jászai-díjas
Patikus segéd:  FARKAS SÁNDOR
Patikusné, a segéd felesége: TENKI DALMA
Kádár Pista, legátus:  FECZESIN KRISTÓF
Faragó ispán: VARGA ZOLTÁN Jászai-díjas
Nevelőnő: PROHÁSZKA FANNI
Óvókisasszony: HAJDÚ IMELDA
Postamester: SZEGEDI DEZSŐ Jászai-díjas
Gazdasági gyakornok: MOLNÁR SÁNDOR TAMÁS
Aradi: MÁRTON B. ANDRÁS
Aradiné: MOLNÁR ANNA
Szakácsnő: KEREKES VALÉRIA
Mihók, kocsis: SZAKÁL TAMÁS

Díszlettervező: KHELL ZSOLT Jászai-díjas
Jelmeztervező: TIHANYI ILDI
Zene: KOVÁCS MÁRTON
Ügyelő:VARGA RENÁTA
Súgó:FEKETE ZSOLT
Rendezőasszisztens: KRISTON SZABOLCS 

Rendező: RUSZNYÁK GÁBOR

JÁTÉKIDŐ: 180 PERC

 

JEGYVÁSÁRLÁS