HENRIK IBSEN: ROSMERSHOLM
 

Saját bűnössége elől senki nem menekülhet. Tetteink az ajtó mögül leselkednek, a kandalló hamvában bújnak meg, az ablakban tükröződő arcképünkből néznek vissza ránk. Beszélhetünk, vagy hallgathatunk, bűnösségünk tudata úgy akaszkodik ránk, mint valami átázott kabát. Hogyan tudnánk találkozni egymással enélkül az állandó penészszag nélkül? Megpróbáljuk kinyitni az ablakokat és kiszellőztetni mindazt, ami visszahúz. Felmosni a padlót, elégetni az előérzeteket. Kiáltással elűzni a jó és rossz szellemeket. Rohanni, míg kifogy belőlünk a lélegzet, a gondolat. Majd hátunkra venni a másikat – őt, akit szeretünk –, mint egy zsákot, hogy feloldozzuk őt is.

Halál mindarra, ami nem engedi találkozni a szerelmeseket. Ez Rebekka. Rosmersholmon pusztítást visz végbe. Azért, hogy találkozhasson azzal a férfival, akit kiválasztott. Megbánás nélkül… De nincs felejtés, sem menedék annak, akit a bűntudata üldözőbe vett. Rosmersholmon, Isten hatalmas házában, ő és Rosmer az eredendő, az ártatlanságot elvesztett, örökkön üldözött pár. Szerelemmel, de hit és bizalom nélkül vergődnek úgy, mint két madár, aki szembenézett a halállal. Folyton a feladás határán. Törött szárnyú madarak. Kroll csupán Isten pálcája, aki megpróbálja visszahozni őket az atyai uralom alá, arra emlékeztetve, hogy elmenekülhetsz bár, de igazán elbújni sosem tudsz.

Ioana Mălău

RENDEZŐ

Andriy Zholdak
Született: 1962

Andriy Zholdak ukrán színházi rendező.  2002 és 2005 között a  Kharkiv Ukrán Drámai Színház (Kharkiv Ukrainian Drama Theatre)  rendezője volt. 2006-ban Németországba költözött, többek között  a Theatre Oberhausen, a Berliner Festspiele és a Bécsi Fesztiválon dolgozott.

Az UNESCO 2004-ben kitüntette az előadóművészeti munkájáért. 

JÁTÉKIDŐ: 3 ÓRA 20 PERC EGY SZÜNETTEL (15 PERC)

SZÍNLAP

Johannes Rosmer: Bodolai Balázs
Rebekka West: Imre Éva
Beaté: Jerovszky Tímea
Kroll: Bács Miklós / Viola Gábor
Helsethné: Kicsid Gizella

Rendező: Andriy Zholdak

Látványterv: Andriy Zholdak, Daniel Zholdak
Jelmeztervező: Daniel Zholdak
Dramaturgiai asszisztens: Ioana Mălău
Zene és sound design: Vladimir Klykov
Fényterv: Andriy Zholdak
Rendezőasszisztens: Vajna Noémi , Kovács Kinga
Szövegadaptáció: Andriy Zholdak
Díszlettervező asszisztens (gyártás): Tenkei Tibor
Látványtervező asszisztens (jelmez, kellék): Lőrincz Ilona
Ügyelő: Tatár Ágota

JEGYVÁSÁRLÁS